Sétáim

Szeretek sétálni. 2011 óta sétákat is vezetek. 2017-ben jelent meg a Mi MICSODA sorozatban a Budapest című kötet, aminek ötletadója és egyik szerzője vagyok. Itt sétaötleteket és saját élményeket olvashattok, sok érdekes információval.

A Közép-Tisza vidéke nem tipikus bakancsos kirándulási célpont, valószínűleg a sík terep kevésbé vonzó a túrázóknak. A gáton sok bringással találkoztunk, de hátizsákos, bakancsos turistákkal nemigen futottunk eddig össze. Pedig errefelé is akad látnivaló, és kilométerben sincs hiány. Arra gondoltam, hogy megmutatom kirándulószemmel ezt a vidéket, bejárható útvonalakkal, ha valakinek alföldi sétákhoz szottyanna kedve.

A Csákberényből Csákvár felé vezető út különös dombokat szel ketté, távolról úgy néz ki, mintha kifolyt volna a hegy a síkságra, és ahogy a görgetegfolyam szétterült egy láthatatlan kéz hullámosra rázta.

De miért járja körbe az ember a temetőt? Mert körbe lehet, és mert bentről nézve mindig is fúrta az odalát a kíváncsiság, hogy mi lehet a komor falon túl.

A határerdő sok meglepést tartogatott, és nem azért, mert eltévedtünk – itt még akkor sem lehet eltévedni, ha a négyzethálós utakról valamelyik kanyargós ösvényre térsz –, hanem azért, mert a Keresztúri erdőben felfedeztünk egy klassz tanösvényt, és amíg bejártuk, megismertük az erdő történetét, rejtett helyeit, állat- és növényvilágát.  

Sok helyre járok gyalog, szeretek sétálni, közben merengeni és nézelődni, mert még a jól ismert útvonalakon is mindig találok valami érdekes látnivalót.  Jógára igyekezve a százszor bejárt úton megyek, és közben eszembe jut, hogy most van Budapest születésnapja, de 146 évvel ezelőtt nem Pesten jártam volna erre, hanem uradalmi földeken, egy település születése előtti pillanatokban.  

Először nyolc évvel óvakodtunk be, míg arra vártunk, hogy átvehessük a lakást. Az első keresztútig mentünk csak. Nem tettünk meg száz méternél többet, épphogy csak benéztünk, és megörültünk, mert nem tűnt elhagyatottnak és elhanyagoltnak.

A Vértest szokták a magyar Toszkánának is nevezni, és mindenféle szép jelzőt aggatnak rá, nem véletlenül.

Már javában a Vértesben jártunk, amikor eldöntöttük, hogy Bábolna előtt beugrunk Kocsra. A vasárnapi tekergések néha menet közben alakulnak, és ez bennük a legjobb.

Sima sétának indult, felfedezés lett. Hezitáltunk, hogy hova menjünk, végül a kíváncsiság vitt a Népligetbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.