Megyünk a gáton – Nagykörű határában

A Közép-Tisza vidéke nem tipikus bakancsos kirándulási célpont, valószínűleg a sík terep kevésbé vonzó a túrázóknak. A gáton sok bringással találkoztunk, de hátizsákos, bakancsos turistákkal nemigen futottunk eddig össze. Pedig errefelé is akad látnivaló, és kilométerben sincs hiány. Arra gondoltam, hogy megmutatom kirándulószemmel ezt a vidéket, bejárható útvonalakkal, ha valakinek alföldi sétákhoz szottyanna kedve.

Minden falu határában vannak érdekes helyek. A mi falunk Nagykörűhttps://viking.style/what-are-standard-envelope-sizes/, ahol van egy házunk, és ahol március óta több időt töltünk, mint otthon. Nagykörű nevét ma már sokan ismerik, a cseresznyefesztiválok eléggé népszerűvé tették, meg persze a Gasztroangyal. Azelőtt, ha valakinek azt mondtam, hogy megyünk Nagykörűbe, többnyire visszakérdezett, hogy Nagykőrösre. Mondjuk, mielőtt férjhez mentem, én sem hallottam a faluról.

Nagykörű neve a Tisza nagy kanyarjáról ered, a folyó ugyanis szinte körbe folyja a falut. Nádas Rózsi – Rózsika néni, a kilencvenvalahány éves, fáradhatatlan, örökké aktív rokon, aki „Így éltünk a Tiszánál” címmel könyvet is kiadott a falujáról – írta, hogy valamikor a folyón felfelé evező hajósok reggel búcsút intettek a körűieknek, és igencsak meglepődtek, hogy este még mindig a falu templomtornyát látták a parton, igaz, a másik irányból, mint reggel. A nagy kanyar ma már jóval kisebb, és nem olyan kacskaringós, mint a szabályozás előtt volt, hanem hibátlan ívű. Holtág sincs ezen a szakaszon, mert a folyó úgy kanyargott, hogy az átvágással ide nem jutott. Van viszont messze földön híres homokpados strand és komp. A kettő közti néhány száz méteres gátszakasz pedig a helyi korzó. Itt mindenki végigsétál, aki Nagykörűben nyaral, mivel a gát körbe öleli a faluközpontot. Errefelé sok régi házat már csak nyaralónak használnak, az egykori iskolából meg varroda lett. Mögötte a helyi „skanzen”, néhány szépen felújított parasztházzal, és egy rejtett kis utcával. A másik oldalon nyárfás véderdő húzódik, a Tisza nem is látszik innen. Aki nem látott még árvizet, elképzelni sem tudja, hogy eddig kijöhet a folyó. Én sem tudtam, míg 2006-ban nem jött a nagy árvíz, amikor a gát tetejét nyaldosta a víz. Emlékszem, mindenki ment homokzsákokat pakolni, és nagy volt a riadalom, mert a gát melletti házak kertjében állt a víz, a túloldalt meg úszott az erdő.  

A nagykörűi korzón és a kanyaron túlra inkább csak bringások vagy futók merészkednek. Doba felé a gátőrház, az első vagy a második rámpa kényelmes sétányira esik. Az Anyita-tó pedig úgy két kilométerre van a falu határától. Ez egy ártéri lapály. Tavasszal víz alatt áll vagy lápos, de nyáron és ősszel száraz rét, amin át lehet vágni, és elsétálni a Tóaljához és a Dudorhoz. A Tóalja a helyi üdülőtelep, lábakon álló házakkal, mögöttük gyümölcsösökkel, bőtermő földekkel, ültetett erdősávokkal, legelőkkel, hodállyal – itt lehet tanulmányozni a Tisza szabályozása utáni jellegzetes ártéri tájat. A Dudor vagy Dúdor ellenben megőrizte vadregényes jellegét – borostyánnal befutott fák, buja aljnövényzet, ökörnyállal beszőtt, lassan elfogyó ösvény vezet a mélyére. A teljes kör a komptól a gáton és az Anyita-tavon át a Dudorig és onnan vissza a Tóalján át a kompig jó tíz kilométeres, 2-3 órás kirándulás.


A gát túloldala mezőgazdasági terület. A Táncsics utcáról bejárható. Ez az utca belefut a földekbe, és traktorok vájta, ezért eső után szinte járhatatlan gazdasági útban folytatódik. Két kilométerre az utolsó háztól áll egy magányos nyárfa, addig nyílegyenes az út, kétoldalt szántóföldekkel, mára csalitossá vadult digógödrökkel, ahonnan a gátépítéshez termelték ki a földet, legelőkkel és ridegen tartott marhákkal, a mezőn vágtázó őzekkel és sprintelő nyulakkal, rókákkal. Az út a fánál elágazik, mehetünk tovább egyenesen, egészen a gátig – a vége felé elég bozótos – vagy jobbra Csataszögig, ahol a házak előtt jobbra térve eljutunk a Homokig, a híres nagykörűi cseresznyésig. Ha nem megyünk el Csataszögig, hanem az első dűlőúton jobbra térünk, akkor is a Homoknál kötünk ki. Ez a rövidebb kör (Táncsics utca – Csataszög – Homok – Táncsics utca) bő két óra alatt járható be, a hosszabb, Csataszögöt is érintő útvonal legalább háromórás, ha a gát felé megyünk, és azon térünk vissza a faluba, szintén ennyi idővel kell számolni. Persze kérdés, hogy miért kirándul valaki a pusztában, és miféle látnivaló van egy falu határában. Csak azt mondhatom, hogy minden évszakban más a táj, és a sarjadó vetés, a hullámzó búza vagy a sárgán virító napraforgó, a virágban álló cseresznyés mind megér egy sétát.

A strandtól Kőtelek irányában a kanyar után hamar elfogynak a házak. Itt, a Cigánydombnál van a falu vége. Cigányvárosnak is nevezték ezt a részt. A folyó felé eső ártéri erdőbe száraz időben be lehet sétálni, a gáttal párhuzamosan gazdasági út vezet a telepített erdősáv mellett. A gáton a villamos távvezeték után, a Monostor-dombnál van még egy tanya, utána egy fiatal tölgyes. Ilyen tölgyesek többfelé is láthatók a gát mentén, mert egy időben pályázni lehetett az őshonos fa telepítésére. A Monostor-domb a középkorban itt állt monostorról kapta a nevét. A strandtól idáig és vissza öt kilométer az út – ideális reggeli séta a kutyákkal.


Ha Nagykörűben jártok, sétáljatok is, ne csak cseresznyézzetek!

Egy hozzászólás “Megyünk a gáton – Nagykörű határában” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.