…lett belőle muszaka

A kertünkben termett padlizsán más, mint a bolti. Finomabb. Tele van szeretettel. Magról vetettük, a palántákat úgy gondoztuk, mint a gyerekeinket. Napirendet is kialakítottunk: onnantól, hogy néhány centisre nőttek, délelőtt tíztől este hatig levegőztettük-napoztattuk őket (a többi növendékünkkel együtt), utána meglocsoltuk, és éjszakára behordtuk a házba, hogy meg ne fázzanak. Fagyosszentek után ültettünk. Közben locsoltunk, kapáltunk, szemléztünk, simogattunk, beszélgettünk, reménykedtünk. És boldogok voltunk, amikor kijött az első retek, aztán a saláták, a cukkinik, és mire visszatértünk az egy hetes nyaralásból, ott csüngtek a szépséges, érett padlizsánok is.

Mielőtt leszedtük, egy napig még gyönyörködtem bennük, a teraszról pont látszott a négy duci padlizsán vagy törökparadicsom vagy kékparadicsom vagy tojásgyümölcs – kinek melyik elnevezés tetszik. Amúgy mind a négy kicsit máshogy nézett ki: hosszúkás, tojásdad, duci és még ducibb. Aztán eszembe jutott Fermina Daza is, az egyik kedvenc regényemből, a Szerelem a kolera idején-ből és az ő viszonya a padlizsánhoz, ami a gyűlölettől az imádatig és a házassága harmóniájának megtalálásához vezet. Tessék, olvassátok!  

„Ahhoz az érzéshez, hogy folyton egy idegen házban tartózkodik, két súlyosabb csapás is járult. Az egyik az volt, hogy majdnem mindennap padlizsán került az asztalra, a legkülönfélébb formákban, és doña Blanca a halott férje iránti kegyelet miatt nem volt hajlandó kiiktatni az étrendből, Fermina Daza viszont nem volt hajlandó megenni. Kislány kora óta utálta a padlizsánt, még mielőtt megkóstolta volna, mert mindig úgy találta, hogy a padlizsánnak méreg színe van. Most azért be kellett látnia, hogy valamelyest mégiscsak jobbra fordult az élete, mert amikor ötéves korában ugyanezt mondta az asztalnál, apja belediktálta az egész fazék padlizsánt, ami hat személynek is elég lett volna. Azt hitte belehal, előbb abba, ahogy okádta magából a darált padlizsánt, aztán a nagy bögre ricinusba, amit erőnek erejével megitattak vele, hogy orvosolják a büntetést. A két élmény egyetlen nagy hashajtókúraként maradt meg az emlékezetében, és nemcsak az ízek, hanem a méregtől való páni félelem miatt is, és a Casalduero márki palotájában elszenvedett borzalmas ebédek alatt folyton félre kellett néznie, hogy ne lássák meg a szemében a ricinustól való jeges rettegést.”

„A vágyva vágyott harmónia a legváratlanabb módon teljesedett ki köztük: egy díszvacsorán, amin egy finom ételt szolgáltak fel, és Fermina Daza nem tudta megállapítani, hogy mi az. Egy jó adagot megevett belőle, de annyira ízlett neki, hogy egy második nagy adagot is lefogyasztott, és már arról panaszkodott, hogy harmadszor nem vehet, mert hát jólneveltség is van a világon, amikor megtudta, hogy az a két púpozott tányér étel, amit gyanútlanul és nagy élvezettel megevett, padlizsánpüré volt. Fermina Daza szépen viselte a vereséget: a La Maga-i házban attól kezdve főzték-sütötték a padlizsánt minden formában és majdnem olyan gyakran, mint a Casalduero-palotában, és úgy ízlett mindenkinek, hogy Juvenal Urbino doktor öregkorának szabad óráiban azzal szórakoztatta a környezetét, hogy sajnálkozott: miért nincs még egy lánya, mert ha volna, akkor Urbino Padlizsánnának hívnák, háza népének legnagyobb örömére.”


Némi túlzással párhuzamot is vonhatnék, mert gyerekként én is utáltam a padlizsánt, asszonyként megszerettem, és nem azt mondom, hogy ez teremtett harmóniát köztünk a férjemmel, de az biztos, hogy gyakran kerül padlizsán az asztalunkra, és a zöldségek szeretete az egyik fontos közös nevezőnk.  

A padlizsánkrém változatait, a sült-joghurtos vagy tepsis-zöldséges padlizsánt gyakran készítem, de a saját termést szerettem volna valami, legalább is számunkra különlegesebb formában feltálalni. Így lett az egyikből zöldséges muszaka – saját cukkinivel és paradicsommal készítve. (Kettőből rántott padlizsán lett, ami nem különleges, csak nálunk – nem is emlékszem, mikor csináltam utoljára –, a negyedik pedig krémként végezte, de erről majd máskor.)

Bár nem vagyunk vegetáriánusok, egyre kevesebb húst eszünk, így eleve zöldséges muszakában gondolkodtam. Nagyvonalakban sejtettem, hogy kell elkészíteni, de azért tettem egy kört a neten, inkább a muszakakészítés fogásaira voltam kíváncsi. Macerás egy étel, de mennyei.

A ragut cukkiniből, sárgarépából, hagymából és paradicsomból főztem. A saját, kerti fűszereinkkel – borsikafű, oregánó, metélőfokhagyma – fűszereztem. A krumplikarikákat sütőpapíron, sütőben sütöttem meg, a padlizsánkarikákat viszont serpenyőben a gázon pirítottam – jó nagy füst lett a rekkenő kánikulában. A rétegek közé és a tetejére a besamelmártást kukoricalisztből vajjal-tejjel főztem, egy kis fehérborral, sóval és szerecsendióval ízesítettem. Jobb híján – mivel más sajt nem volt itthon – reszelt cheddar került még bele és legfelülre. Jó fél órát sült a sütőben, míg a sajt kezdett megpirulni.


Egy padlizsánból így felturbózva egy tepsi muszaka lett, amit ketten két napig ettünk – boldogan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.