Kávémellé 14.

Lencsét már ettünk (a szokásos zelleres-balzsameceteset – isteni, majd felteszem a receptjét), sétáltunk az erdőben nyolc kilométert, olvastam, írtam, posztoltam – eddig szuper!

De a nap fénypontja, hogy felavattuk a kutyamosót

a szomszédos benzinkúton. Mióta felállították tervezem, csak eddig nem volt rá ok. Ma, 2020 első napján az is meglett. Elég prózai, még a férjemnek sem maradt ellenérve.

– Odanézz, mit csinál a kutya! Méziii, ne, pfúj, ide gyere, mert kettéváglak!
Késő. Kéjesen hempergőzik valamiben. De szót fogad, még egyet tekergődzik, vidáman lábra pattan, és jön, egyszer sasszézva tempót is vált. Ártatlan képpel, a hátán egy nagy sárga folttal… A férjem visszalép, tanulmányozza a hempergés helyét.
– Kaka – de a nagy része rákenődött a hátára, még a farka is belelóg, ahogy csóválja.

Legalább nem evett belőle – volt olyan is, és a kis görény hogy vigyorgott a maszatos fogaival.

– Így be nem jössz a lakásba! Megyünk a kutyamosóba! Úgyis régen ki akarom próbálni.
– Biztos? – kérdi a férjem.
– Biztos! Én nem fogok kádat is pucolni.
– Hát jó, hozok aprót, a kocsimosásra gyűjtöttem…
– Hozzad! Lent megvárlak.
A kutyamosó foglalt.
– Menjünk haza, fürösszük otthon? – próbálkozik a férjem.
– Nem!
Miért törülközőbe bugyolálva hozzák ki az előző kutyát? Tényleg, gyenge a szárító? És hideg? Mi legyen?
– Menjünk haza, fürösszük otthon!
– Nem! – tépem fel az ajtót.

Betömörülünk a bokszba.

A férjem dobálja be a pénzt, nyomja a gombokat, én csutakolok, borzolok, fésülök, Mézi remegve tűr, Zoya türelmetlenül tekintget az ajtó felé. Tíz perc alatt megvagyunk. Habos mosás, öblítés, szárítás félig – kétezerért. A teljeshez még egyszer ennyi kéne, mert a falra szerelt gégecsőből csak bágyadt szellő fújdogál.
– Jé, van kondicionáló és kullancsriasztó program is!
– Menjünk már!
Most akkor sz@rul indult az év, vagy nem?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.