Kávé mellé 21.

Mit tettünk?! Ez az első, ami eszembe jut, miután megnéztem David Attenborough új filmjét. És ugyanez jutott eszembe a Társadalmi dilemma című dokumentumfilm után is. És a kettő tanulsága egy: kész, vége, már majdnem elpusztítottuk létezésünk alapvető feltételét, a sok millió év alatt létrejött biológiai sokféleséget, és most éppen a társadalmat bontjuk le, amit kétezer év alatt kemény munkával hoztunk létre. Mi, a teremtés koronái, a hódítók, akik telhetetlenségükben mérhetetlenül pökhendivé válunk, és hibát hibára halmozunk, és aztán majd az történik, ami Pripjatyban. De mi is?

És ez Attenborough filmjének a csattanója, ami arcul üt: ha így folytatjuk, eltűnünk a színről, mert lakhatatlanná tesszük a magunk számára a helyet, ahol éltünk, mint Pripjatyot a csernobili katasztrófa, a végzetes hiba. De a természet regenerálódik, mint már annyiszor a Föld történetében és mint Pripjatyban, ahol virul a növényzet és az állatvilág a csodálatos ember maga után hagyott romjain.

A Földön is visszaáll majd utánunk a rend, a pálmaültetvényeket visszafoglalja az esőerdő, a korallzátonyok kiszínesednek, visszatérnek a nagy halak az óceánokba, a Serengetit megint állatcsordák népesítik be, és megfordul a mostani döbbenetesen alacsony arány a vadon élő állatok javára. Ezért egyébként még tehetünk, ha visszafogjuk magunkat.

Nem én mondom, hanem Attenborough, aki ott áll a harminc éve elhagyatott városban a film elején és a végén, közben lepergeti az életét, és párhuzamosan a Föld elmúlt közel száz évét. A csodás képsorokat komor narráció kíséri, és én is egyre jobban elkomorulok. Megint, és még jobban, mint néhány hete a Társadalmi dilemma megnézése után. De azért reménykedem. És próbálok nem ember módra viselkedni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.