Kávé mellé 18.


A lábamat emelgetve, mint egy gólya lépkedek végig a kertben, a papucsomban, mert vizes még a fű. De a kávémat kortyolgatva bevillan, hogy meg kell néznem a málnát. Hátha megérett megint pár szem azon a két vesszőn, ami évek óta küzd a hátsó kerítés mellett a túlélésért. Hol a fűnyírós ember gyalulta le, hol a kutyák kaparták ki, mégis mindig termett néhány szem.

Az idei az első év, hogy bőtermőre fordul – már kétszer nyolc –tíz szemet lelegeltünk. Valamelyikünk hátramegy, óvatosan leszedi az éretteket, aztán „nyisd a szád, egyet neked, egyet nekem, egyet annak, aki éppen itt van velünk” szétosztja igazságosan.


A legfinomabb málna, amit életemben ettem,

a gyerekkorom jut eszembe róla, amikor a nagyszüleimnél nyaraltunk, és a hatalmas – tényleg az volt, egy hold vagy még több is – kert végében egyenesen a málnabokorról szemezgethettünk. Pesti panelgyerekeknek ez maga volt a kaland, az élmény.

Most is az

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.