Anzix a végekről – Időséta Pestszentlőrincen

Sok helyre járok gyalog, szeretek sétálni, közben merengeni és nézelődni, mert még a jól ismert útvonalakon is mindig találok valami érdekes látnivalót.  Jógára igyekezve a százszor bejárt úton megyek, és közben eszembe jut, hogy most van Budapest születésnapja, de

Bókay-kert

146 évvel ezelőtt nem Pesten jártam volna erre, hanem uradalmi földeken, egy település születése előtti pillanatokban.  

Amikor 146 évvel ezelőtt létrejött Budapest, Pestszentlőrinc még csak egy volt a születendő nagyváros előtelepülései közül, amelyeket majd csak 1950-ben csatolnak a fővároshoz. Ma a XVIII. kerület az egyik legnagyobb és legnépesebb városrész, mégsem tartozik a legismertebbek közé. Még a budapestiek is legfeljebb annyit tudnak róla, hogy valahol az isten háta mögött van. Valóban, a belvárosból tíz kilométert kell ide autózni vagy metrózni és utána még buszozni vagy villamosozni, úgyhogy nem csoda, hogy akinek nincs itt dolga, annak eszébe sem jut, hogy kiruccanjon. Pedig, mint minden kerületben, akad itt is látnivaló. Park, amelynek padjait és burkolatának díszítését Kondor Béla egyik grafikájának figurái ihlették, villatelep néhány több mint száz éves villával, a lakótelepek szomszédságában megbújó pici barokk kápolna, hatalmas szabadidős kert, amit az egykori uradalmi központban hoztak létre, az építészeti különlegességnek számító 1-es terminál Ferihegyen, Obszervatórium meteorológiai tanösvénnyel és erdők sétautakkal.  

De visszatérve 146 évvel ezelőttre: 1873-ban Kispest éppen elvált Vecséstől, amelyhez Pusztaszentlőrinccel együtt tartozott.

Nem sokkal korábban tetszett meg a tölgyesekkel tarkított vidék Lónyay Menyhértnek, aki végső soron belendítette a mezőgazdasági nagybirtok településsé válását.

Az ekkoriban már grófi címet viselő és a pénzügyminiszterségig jutott Lónyay a felesége, Kappel Emília (neve onnan lehet ismerős, hogy Petőfi is udvarolt neki) révén vetődött Pusztaszentlőrincre, és az itteni tölgyesben szép emeletes villát építtetett. A környék néhány előkelő barátjának is megtetszett, és több híresség is itt húzta fel nyaralóját. Eötvös Loránd például a Gyöngyvirág utcai villája kertjében végezte híres ingakísérleteit, és állítólag lovon járt be Pestre, az egyetemre, a szomszédja pedig Fedák Sári operettprimadonna volt. Az Eötvös-villa helyét ma már csak a kiváló tudós mellszobra őrzi, és a Fedák-villa sincs meg, mert a színésznő a szülei halála után lebontatta – állítólag  darabjai más házakba beépítve megmaradtak. De itt lakott Margó Tivadar orvos, zoológus, Puskás Tivadar, a telefonhírmondó feltalálója és Hofherr Albert traktorgyáros is.

Gyöngyvirág utca

A módos betelepülők jót tettek a Pesttől egy ugrásra fekvő Pestszentlőrinc fejlődésének, a növekedés motorja mégis inkább a vasút volt. Lónyay már 1875-ben kilobbizta, hogy a Cegléd-Szolnoki vasútvonal melletti nyaralótelep kapjon vasútállomást, 12 évvel később pedig megnyílt az Üllői úti keskeny nyomtávú vasút – a mai 50-es villamos vonala –, amelyen a lőrinci téglagyárból egészen a Ludovikáig szállították először a téglát, később az utasokat. A vasúton jól megközelíthető település birtokosai olcsó házhelyeket kezdtek parcellázni, és a századforduló lakásínségében egyre többen költöztek Pestszentlőrincre, amely 1936-ban város lett. Aztán 1950-ben Nagy-Budapest létrehozásakor véget ért az önállóság, ma Pestszentlőrinc Pestszentimrével együtt a XVIII. kerületet alkotja.

Szent Lőrinc-kápolna

A régi majorság emlékét őrzi a helyiek által „nyúldombnak” is nevezett park szélén az 1762-ben épített Szent Lőrinc-kápolna. A méretei jól mutatják, hogy akkoriban nem sokan éltek itt, az uradalom néhány családjának bőven elég volt elég volt egy pici templom. A Kápolnát Grassalkovich Antal építtette, máig meglévő harangját Mayerffy Ferenc (Ferihegy névadója) öntette, a Szemere család (a kalandos életű Szemere Miklósé) felújíttatta. Hétköznapokon zárva van, de minden vasárnap reggel 7.30-kor tartanak misét.

A kápolna szomszédságában terül el a Bókay-kert, a majorság egykori központja, ma Budapest egyedülálló szabadidős parkja.

Tényleg egyedülálló, mert itt egy helyen rengeteg sportolási lehetőség van a futópályától az uszodán, a kalandparkon, a teniszpályán és nyári sípályán át a BMX-pályáig. A kertet a múlt században kis híján felparcellázták, ám Herrich Szidónia, a névadó Bókay Árpád orvosprofesszor özvegye, a terület egykori birtokosának lánya kikötötte, hogy a kert maradjon egyben. A Herrich család egykori nyaralói máig állnak, az egyikben a kert irodái, a másikban a helytörténeti múzeum kapott helyet.

Bókay-telep

Az Üllői út és a kert közötti Bókay-telep az elsők között jött létre a kerület 22 telepe közül. Ma átlagos kertváros, kevés és egyre kevesebb régi házzal, szaporodó társasházakkal. A megmaradt századfordulós épületeket átalakítják, bővítik – lassan eltűnnek. De áll még a település első iskolája, és könnyű felismerni az egykor híres helyi fényképész házát is a hatalmas műteremablakokról. Viszont az a ház, ahol Kondor Béla a gyerekkorát töltötte, teljesen belesimul a környezetbe – csak a beavatottak tudják, melyik épület előtt elsétálva érdemes felidézni a 20. századi művészzsenit.

Kondor figura a Kossuth téren

A néhány utcányira lévő Kossuth téren járó idegennek furcsa lehet a dizájn, a zuhanó emberalakokkal

– semmi nem árulja el, hogy azokat Kondor egyik grafikájáról álmodta a parkba a 21. századi tervező. Ez a tér ma Pestszentlőrinc egyik büszkesége több száz fájával, köztük jó néhány különlegességgel, a szobrokba öntött emlékezettel, a fiatalokat hívogató ücsörgőkkel, a szecessziós iskolaépülettel, különleges templomaival.

A tér melletti Gyöngyvirág utcán szép régi villák sorakoznak. Rögtön ott áll a Hofherr-villa, amelyben ma étterem működik, de minden május elsején az egykori tulajdonos emlékére régi gépeket, teherautókat és traktorokat felvonultató traktormajálist rendeznek a kertjében. A legenda szerint Hofherr azért vette meg a villát, mert onnan jól átlátott a Kispesten működő gyárára.

Mivel akkor még nem állt köztük lakótelep, és a lőrinci villanegyed majdnem a várheggyel egy magasságban fekszik, ez a legenda akár igaz is lehet.

Az egykori fiú árvaház, ma iskola

Kicsit feljebb, a mai zeneiskola központja is egy klasszikus villában van, a kertjében a kezdetekre emlékező öreg tölgyekkel. Valaha itt működött a Tündérkert nevű vendéglő.  De ebben az utcában van a mesebeli kastélyra emlékeztető régi karmelita fiúárvaház, amelyben ma iskola működik.  

Lónyai-villa

Aki kíváncsi a híres-neves Lónyay Menyhért villájára, a Szil utcáig kell elsétálnia, a fehérfalú, emeletes épületet nem lehet eltéveszteni. Ma többlakásos társasház, elhanyagolt udvarral, szűk és kopott lépcsőházzal, de az egyik oldalán még megvannak a jellegzetes faragott erkélyek, ahonnan Lónyai talán ráláthatott a két sarokra lévő kilobbizott vasútállomás épületére.

Pestszentlőrinc vasútállomás

Onnan pedig vonattal már csak szűk félóra a belváros.

Halmierdő

Először nyolc évvel ezelőtt óvakodtunk be, míg arra vártunk, hogy átvehessük a lakást. Az első keresztútig mentünk csak. Nem tettünk meg száz méternél többet, épphogy csak benéztünk, és megörültünk, mert nem tűnt elhagyatottnak és elhanyagoltnak. Megnyugtató volt, hogy a kora tavaszi délutánon néhány sétálóval is találkoztunk. Aztán a szomszéd is megerősítette: vannak, akik kijárnak, no para. Sok-sok év belvárosi élet után hihetetlen volt, hogy ha kinézünk az ablakon, nem a szemben álló ház lakásaiba látunk be, hanem tágas tér nyílik, alattunk fákkal, és csak körben vannak házak, a háttérben pedig ott az erdő. Akkoriban sokat gondoltam arra, legalább van valami jó is abban, hogy itt kötöttünk ki.

A Halmierdő nem egy különleges természetvédelmi terület, hanem telepített erdő a Pesti-síkságon.

A kutyákkal és a cipőnkön behordott  és megszüntethetetlen„föveny”nap mint nap emlékeztet arra, hogy régen az ős-Duna egyik ága kanyargott erre, és jó sok homokot hagyott maga után.

A Halmierdő nem különösebben híres. A helyiek persze jól ismerik, lassan túlságosan is. Hétvégén mindenesetre érdemes inkább kora reggel kimenni, ha az erdő intim csendjére vágyik az ember, nem gyerekzsivajra, pokémonvadászokra, bringásokra, futó és nordic walkingozó csapatokra.

De hát melyik városi oázis ne lenne túlzsúfolt?

A népszerűség miatt az erdőt láthatóan fejleszti a Pilisi Parkerdő – játszótér, információs táblák, tűzrakó helyek, karban tartott ösvények, kétszer 3 kilométer erdei tornapálya, kutyaiskola és erdei kutyafuttató is van itt. Bár ki tudja, lehet, hogy csak a rendszeres tarvágások miatti felháborodást akarják enyhíteni. Még az is elképzelhető, hogy előbb-utóbb a pihenő funkció kerekedik felül a gazdaságin.

A kíváncsi felfedező érdekességekkel is találkozhat. Az erdőn keresztül vezet például a Soroksárt Feriheggyel összekötő Nagyburma vagy – ahogy a helyiek nevezik – Iparvasút. Itt-ott hiányzik már a sín, és jobbára benőtte az aljnövényzet a 19. század végén a Szemeretelepen bányászott kavics elszállítására épített vasútvonalat.  

Az erdőből kivezető sínek mellett, a Nagykőrösi útnál található a környék hírhedt „nevezetessége”, a Cséry-telep. Cséry Lajos élelmes vállalkozó volt a 19. században, aki szemétszállítási üzletbe vágott, és lőrinci birtokán szemétlerakót nyitott, a szerves hulladékból pedig adalékanyag hozzáadásával szerves trágyát állított elő, amit kertészeteknek adott el. Az eljárásra szabadalmat is bejelentett. Az 1890-es évektől 1960-ig szállították a Cséry-telepre a főváros szemetét – 1906-tól fővárosi keretek között. A válogatóhoz és a lerakóhoz eredetileg külön „szemétvasút” is vezetett.  Az egykori szeméttelepet ma nem olyan könnyű megközelíteni, de a google mapson jól kivehetők a fűvel benőtt szeméthegyek.