Kocsi és ló – Kocstól Bábolnáig

Reggel csak az volt biztos, hogy elmegyünk Bábolnára megnézni a Nemzeti Ménesbirtokot, a többit a véletlenre bíztuk. A Vértes a mi vidékünk, valahányszor erre járunk, ezt mindig megállapítjuk. Gyerekkorunk emlékei miatt mindketten ezer szállal kötődünk ide. Sokszor vesszük erre az irányt, télen-nyáron, gyalog és autóval. A Szárliget tábla eszünkbe juttatja, hogy valamikor a közeljövőben majd gyalog jövünk erre a kéken. De most Bábolna felé autózunk, mert kíváncsiak vagyunk a Nemzeti Ménesbirtokra.  Az útvonaltervező mutatja az utat, és meglátom, hogy át kell mennünk Kocson…

Hogy miről híres Kocs?

Az itt készített könnyű és gyors kocsi kocsiról, ami Mátyás király idején Egész Európában elterjedt, és a település nevéből eredő kocsi szóról, ami több nyelvbe is bekerült.

A navigáció falunéző körrel vezet a múzeumhoz, de így legalább nem csak a főutat látjuk a településből. A Kocsimúzeum ajtaján aztán fennakadunk. Még nem kezdődött el a szezon, úgyhogy vasárnap ide, vasárnap oda, nincs nyitva. Azért felhívom a vezetőt a kiírt számon. – Tíz perc múlva ott vagyok – ígéri. Szólok a háromfős nyugdíjas társaságnak is, akik tanácstalanul álldogálnak, hogy bejutunk mindjárt.

Bár a tavaszi nagytakarítást még nem fejezték be, és a téglapadlós épület sem melegedett még át, így mezítláb majd lefagy a lábam, a kényelmetlenség megérte.

Parádés vezetést kapunk.

A bognártól a kovácson és a szíjkészítőn át jutunk el a kocsi kocsiig. A múzeum kicsi műhely kiállításaiban szépen karbantartott szerszámok sorakoznak. A kis fűrésztől a nagy kalapácsig, a félkész keréktől a készig, a vasalattól a hámon át a sallangig minden van itt.

Vezetőnk, Dobos Gábor szakértően mesél – kiderül, ő maga is készít kocsikat. Megmutatja, hol volt a kocsin az ötödik kerék, elmeséli, mi a feketén kovácsolás, és miért veszélyes (mert a vas még fekete, de éget). Azt is megtudjuk, hogy a sallang (a lószerszámra erősített áttört vagy fonott bőrdísz) volt a befogott ló légyűzője, hogy a kocsi kocsi elé befogott harmadik ló volt a szélhámos, aki tényleg nem húzott annyira, mint két társa, és hogy a 30 km/órás sebesség az utókor nagyítása, ennyivel nem roboghatott a könnyű, magas építésű, emelt hátú kocsi.

A csattanó a végére marad, amikor egy kis hátsó ajtón át a kocsiszínbe jutunk, két sűrű sorban a szekértől a kocsi kocsin át a társaskocsiig és a hintóig mindenféle kocsi van, szépen karbantartva, feltáblázva – lenyűgöző gyűjtemény.

Bábolna vasárnap délben teljesen kihalt,

és a Nemzeti Ménesbirtok is annak tűnik. Sehol semmi mozgás. A kis parkon átvágva benyitunk a gyönyörű barokk kastély kapuján. Nyitva van, és portás is ül a pultnál, aki minden további nélkül ad belépőt, miközben szabadkozik, hogy idegenvezető csak jövő héttől lesz. Még itt sincs szezon március legvégén. Ezt egyáltalán nem bánjuk.

Olyan csend van, hogy az istállóban jól hallani, ahogy a lovak az abrakot ropogtatják. Csak amikor belépünk, emelik fel a fejüket. Rajtunk kívül nincs ott senki, így zavartalanul gyönyörködhetünk bennük. A ménesbirtokon Shagya arabokat és arab telivéreket tenyésztenek. A bokszok fölötti névtáblákból kiderül, hogy sokuk O’Bajan, Bábolna büszkeségének leszármazottja. 

Gyönyörűek a „lóarisztokraták”

– ahogy egy leírásban nevezték őket. Egy herélt ára is több ezer euró, a fedező ménekről nem is beszélve. Akit érdekel, a birtok honlapján fedezési és eladási árlista is van, hiszen a fő profil a lótenyésztés, nem a turistaattrakciók. Az itt tenyésztett fajtákat testesíti meg az udvaron álló szobor, amely azt a lovat ábrázolja, amelyik lovasa nélkül hazatérve hozta hírét az 1809-es győri csatavesztésnek.

A játékfilmekből ismerős lovarda lenyűgöző. Böngészem az ajtóra függesztett etikettet, ami nyilván csak nekem, laikusnak újdonság. Elgyönyörködöm a kovácsoltvas lámpákban, a hatalmas ablakokon beömlő nap játékában a homokon, és

elképzelem, hogy lovagolok. Bakancslistára teszem.

A kastélyudvaron itt-is ott is emléktáblák és szobrok bújnak meg, amelyekből apránként körvonalazódik a birtok története. A Csekonics József alapította ménes élén parancsnokok álltak, a kastély bejáratánál olvasható a teljes lista. Csekonics volt az első, Pettkó-Szandtner Tibor pedig az utolsó parancsnok. Ők és Fadlallah el Hedad Mihály, O’Bajan gazdája szobrot is kaptak. A Hősök kapujában emléktáblák őrzik a bábolnai lovasok emlékét, akik a szabadságharcban és a két világháborúban estek el.  

A gondozott udvarban áll még Közép-Európa legöregebb akácfája, 1710-ben ültették. A roskatag matuzsálemet acélkötelek tartják, de még így is lenyűgöző.

Kifelé még megállunk az előkert egyik szobra előtt: Burgert Róbertet, a Bábolnai Állami Gazdaság híres vezetőjét ábrázolja, gyerekkoromból emlékszem a nevére, akkoriban sokszor szerepelt a hírekben.

Bábolna kicsi lakótelepe mögött, a Csikótelep szomszédságban van az arborétum.

A bejárat mögött a vártnál nagyobb park bújik meg.

Olvasom, hogy 20 hektáros. Jólesik a séta a tavasz harsány színeiben pompázó növények között. Van itt tó, kacsákkal, karámok szárnyasokkal, vaddisznóval, dámszarvassal, fácánokkal, tyúkokkal, cigája és egyéb juhokkal, szamárral – ami elképesztő ordításával a szívünkbe lopta magát, akárcsak Kocs és Bábolna.