Orosz túrótorta kicsit másképp

Imádok kísérletezni, és új recepteket felkutatni. Így jött a képbe az orosz túrótorta, amivel a férjem kedvében szerettem volna járni. Neki a mák után a túró a második számú kedvence. A Chili és vanílián talált receptet gluténmentesítettem, mivel az egyik fiam lisztérzékeny.

Ami kell hozzá: 75 dkg krémes túró, 5 tojás, 2 dl tejföl, 16 dkg porcukor, 7,5 dkg gluténmentes kukoricapehely és kukoricaliszt keveréke (az eredeti receptben búzadara van), 5+2 dkg olvasztott vaj (az eredeti recept szerint 10 dkg mazsola, de ezt én kihagytam), pici só, 2 citrom reszelt héja, házi lekvár a tálaláshoz

Nem volt túl bonyolult attrakció elkészíteni. A túrót, a tojásokat, a tejfölt, a porcukrot és az 5 dkg olvasztott vajat robotgéppel kikevertem, majd a recept iránymutatása szerint hozzákevertem a kukoricapehely-kukoricaliszt keveréket, és pihentettem félórát. Míg állt, azon izgultam, hogy vajon a jó lesz-e a búzadara-helyettesítőm, amit kényszerből tettem bele, mert kukoricadarát elfelejtettem venni, és nem volt otthon. A pihenőidő leteltével kivajazott, sütőpapírral bélelt (én mindig teszek sütőpapírt a tortaforma aljára) tortaformába öntöttem, és 180 fokon bő háromnegyed óra alatt megsütöttem – a sütő sütötte meg, én csak a végén a tűpróbával avatkoztam a folyamatba.

A recept előírása szerint házi lekvárt is készítettem hozzá, mégpedig két friss narancsból. Ehhez semmilyen receptet nem olvastam, egy kis cukorral feltettem főni a narancsgerezdeket, és amikor már szétfőttek, és a massza beforrt, késznek nyilvánítottam. Kicsit kesernyés lett, de mindenkinek ízlett így is, a pillekönnyű túrótortával együtt.

Megint az utolsó szeletnél jutott eszembe, hogy kép is kéne a finomságról.

Népliget – meglepő időutazás

A Vajda Péter út felől, az Óliget és az Újliget közötti főútvonalon érkeztünk, ami a Könyves Kálmán körút túloldalán a Tisztviselőtelepbe fut bele. Ma a kétszer három sávos külső körút elvágja egymástól a két területet, de ez nem volt mindig így. A múlt század elején a park állandó közönségének egy részét a vele közel egyidős telep lakói adták. És a növekvő Pest alsóbb néprétegei, akiknek nem volt elérhetetlen a külvárosi, a vámhatáron túli oázis és vurstli, miután a Városligetet a millennium nagyszabású emlékezésfolyama beszippantotta.

Persze nem ilyen felkészülten mentünk sétálni, az információk már a katarzis következményei, mert hazaérve muszáj volt beleásnom magam a Népliget történetébe. Aki semmit nem tud róla, annyit láthat, hogy a hatalmas park nem fiatal. Szembeötlő, hogy semmilyen szempontból sem annyira trendi, mint sok megújuló közpark: töredezett burkolatú utak, betontámasztékos, retró stílusú piros padok, öreg fák – a legidősebb fa állítólag több mint 160 éves. Elnézve a hatalmas, vakító fehér törzsű platánokat, a többezres faállomány nagy részét már a nagyszüleim is láthatták, de a többség fiatalabb a korelnöknél, mert a háborúk alatt ennek a parknak a fáit is kivágták tűzifának, mint sok más városi parkéit vagy fasoréit.

Szombat délelőtt a Könyves Kálmán körút melletti parkoló szinte üres – legalább nem lesz tömeg. Ha tömeg nincs is, azért sokan sétálnak, futnak, bicikliznek, de közel sem annyian, mint a Városligetben vagy a Margitszigeten.

Nincs tele kétes alakokkal, akik miatt az utóbbi évtizedekben a hírekbe került. Lehet, hogy azért, mert a híres-hírhedt Nagyvendéglőnek már a romjai sincsenek meg – olvasom, hogy végül 2018 őszén elbontották a város egykor legnagyobb (400 fős) vendéglőjének maradványait, mert nem tudtak mit kezdeni a drogosok, férfiprostituáltak és mindenféle kétes alakok búvóhelyévé vált, amúgy műemléki védettségű épülettel.  Aztán másutt azt is olvasom, hogy a Fradiváros fejlesztési koncepciójába nem illett bele.

A Centenáriumi Park felől vesszük be magunkat a ligetbe. A fák árnyékában, a bokrok között, néhol már benőve bújnak meg a megyék által a városegyesítés 100 éves évfordulójára (1973) adományozott emlékművek. Aki nem tér le a fő sétaútról, nemigen veszi észre őket, kivéve a Göcsej emlékművet: a hatalmas, kétoldalas kerámia dombormű messziről vonzza a tekintetet.

Az Üllői út irányába továbbsétálva észrevesszük, hogy a Könyves Kálmán körúti allén magasodik egy szobor. Ahogy közelebb megyünk, meglátjuk a talapzaton a Tinódi feliratot. A több méter magas bronzfigura, kezében lanttal, a mészkőtalapzaton török-magyar csatajelenettel – mintha egy irodalomkönyvből ugrott volna ide.

Miközben a letört fejű harcosokat fotózom, elgondolkodom rajta, hogy vajon mit keres Tinódi szobra a Népligetben.

Itthoni kutakodásomból aztán kiderül, hogy 1955-ben helyezték ide a metróépítés miatt lebontott Nemzeti Színház elől, a Blaha Lujza térről. Végül is nem járt rosszul, itt legalább a futókat és a kutyásokat naponta meglegyintheti a történelem és az irodalom szele, amikor elsuhannak mellette.

De nem Tinódi az egyedüli beköltöztetett, a Planetárium felé sétálva egy díszkútba botlunk, eredetileg a Szt. Rókus kápolna előtt állt, onnan tették át ide 1990-ben. Úgy látszik, a Népligetet egyfajta szoborlerakatnak is tekintik, ami végeredményben nem baj, ettől csak izgalmasabb a séta. A táblákból, szobrokból, emlékművekből és épületekből szépen összeáll a Népliget története.  A Planetárium előtt például emléktábla hirdeti, hogy „A fővárosi hatóság Ilenczfalvy Sárkány József képviselő indítványa folytán ezt az ültetvényt alakította az 1868-dik évben.”

A TIT Planetáriuma – gyerekkorom vágyálma, ami valamiért kimaradt, és végül csak a gyerekeimmel jutottam el – a Népliget egyik szomorú mementója. A ’70-es években épült, 2016-ban beázott, ezért bezárták. Állítólag 2019-ben, felújítás után újranyitják… Lehet, hogy bent lázas építőmunka folyik – ennek kívülről semmilyen nyomát nem láttuk.

És azt sem hirdeti semmi, hogy van itt egy bejárható Naprendszer.

Mátis András planetáriumi előadó és Pesti László nyugalmazott főkertész még a benti élmény kinti meghosszabbítására is gondoltak, és a kétezres évek elején kialakították az épület hátuljától bejárható Sétáló Naprendszert. A Vajda Péter utcáig tartó, 650 méter hosszú sétaút méretarányos kicsinyítése a Naprendszernek, a bolygókat a földbe helyezett kőlapok jelölik – tudtam meg az utólagos kutakodásból, mert a felfedeznivalóra az égvilágon semmi nem utalt. Persze az is lehet, hogy túlságosan elvonta a figyelmünket a hátsó irodaépület bejárata fölötti izgalmas csillagászati napóra, a „CARPE DIEM és ULTIMA LATET” (Használd ki a napot! Az utolsó ismeretlen.) felirattal.  És hogy mi mindent tudhat meg az ember egy egyszerű szombati séta kapcsán? A MEK archívumában van egy gyűjtemény a hazai napórák feliratival!

Ha már Pesti László neve előkerült, róla érdemes tudni, hogy a Népliget főkertésze volt, aki egy életre elkötelezte magát a Népligettel: a parknak nemcsak kertészként viselte gondját, többek között képeslapokat és ismeretterjesztő kiadványt adott ki róla a saját költségén, a tájékozódást segítő térképet készített, maga vésette és ásta le a földbe a kisebb sétányok névtábláit.

A szép régi víztoronyra csak távolról vetettünk néhány pillantást, és a Mutatványos téren is csak annyi időre állunk meg, hogy felidézzük, mit tudunk az elnevezésről: régen itt működtek a mutatványosok, akik kiszorultak a Városligetből. Felrémlik Kemény Henrik neve, akinek itt volt a bábszínháza – a helyreállított épület 2011-ben leégett. Ma kertészeti épületek vannak itt, amelyek viszont arról árulkodnak, hogy a parknak van gazdája. És ez látszik is a kora tavasszal még csak ébredező Népligeten, ami teljesen rendezett. Egyáltalán nem szemetes vagy elhanyagolt.

A Kőbányai úti részen, a természettudósokról elnevezett kacskaringós sétányokon tekeregve többek között azt is nyomon lehet követni, hogyan csíptek ki apránként kisebb-nagyobb darabokat a közparkból. Rettentőek és lenyűgözőek az MVM átalakító állomásának szögesdrótos kerítése fölé magasodó transzformátorok óriási tekercsei. Az MVM-Fradi utánpótlás-komplexuma meghökkentő méretű, akárcsak a Kőbányai út felőli lakópark. Bár biztos, hogy az utóbbi lakói közül kerül ki a Népliget mai közönségének jelentős része, akik egyszersmind folyamatosan életet lehelnek a kissé sanyarú sorsú közparkba. Errefelé is látunk egy teniszközpontot, ahol a jó idő ellenére sincsenek teniszezők, igaz, a liget túloldalán lévő pálya is elhagyatott volt. Lehet, hogy még nem kezdődött el a szezon?

A sík terepi séta végére marad a szánkódomb megmászása. A hátsó oldalról, egy árnyas ösvényen ballagunk fel a „csúcsra”, és csak felérve látjuk, hogy mi is ez a domb. A terep kapcsán később olvasom, hogy a dimbek dombok nagyjából természetesek – egykor a szél által épített homokbuckák, a szánkódomb viszont mesterséges építmény – sittből és hulladékból, mi másból.

A Lengyel sétány vonalát követve még egy emlékműbe botlunk: a szabadságharc és lengyel légiói emlékére 1934-ben állított monumentális szoborba. Rejtély, hogy miért éppen itt helyezték el.

Itt ért véget tíz kilométeres sétánk. Olyan volt, mint egy százéves időutazás. Érdemes kipróbálni.

Érdekességek:

A Népliget Budapest legnagyobb parkja, kiterjedése 1,29 négyzetkilométer.

A Népliget sétányai elnevezésében őrzi a 19. századi Pest arculatát formálók nevét. Többek között ezekkel a nevekkel találkozhatunk: Räde Károly (1864–1946) a Székesfőváros Kertészetének igazgatója; Petz Ármin (1855–1927) kerttervező; Ilsemann Keresztély (1850–1912), a 19-20 század fordulóján Budapest főkertésze; Feszl Frigyes (1820–1884), műépítész, ő tervezte a Vigadót; Rerrich Béla (1881–1932), műépítész, a budapesti Kertészeti Tanintézet igazgatója, ő tervezte a szegedi Dóm teret is.

A Népliget helyén 200 évvel ezelőtt még homokos, szeles terület volt, a 19. század közepén telepítettek akácfákat, hogy megkössék a futóhomokot.

Egykor szánkóvasút is működött itt. Ez lényegében egy hatalmas sínes csúszda volt.

Régen a Népligetben volt a főváros faiskolája. Mára csak egy kertészet maradt meg belőle.

A Sétáló Naprendszer a Naprendszer egy a tízmilliárdhoz arányú jelképes megjelenítése. 2001-ben készült el, tervezői Mátis András planetáriumi előadó és Pesti László nyugalmazott főkertész voltak. Kiindulópontja a Planetárium mögötti lépcső melletti Nap, vége a Pluto a Vajda Péter útnál. Teljes hossza körülbelül 650 méter, egy lépés mintegy hatmillió kilométert jelent. A Föld és a Hold távolsága ebben a léptékben 3,5 centiméter. Az egyes objektumokat jelölő kőlapok az Ifjúság sétányon a járda mellett találhatók, ezek egymástól való távolsága méretarányos. A bolygók neve, jelük, keringési idejük, valamint arányos méretük a kőlapokra vannak vésve. Ebben a kicsinyítésben a legközelebbi állócsillag 4100 kilométer távolságban lenne. A modell kiválóan szemlélteti a Naprendszer hatalmas méretét és „ürességét”.

Források:

http://pestbuda.hu/cikk/20181111_neptelen_nepliget

https://sites.google.com/site/setalonaprendszer/

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/nepliget-pestilaszlo-pestizsibongo-liget-budapest-kertesz/

http://www.budapestfolyoirat.hu/2017/04/590-nepliget-125

https://24.hu/belfold/2016/04/13/fura-kepek-a-multbol-a-nepligeti-szankovasut/

http://www.mek.oszk.hu/00500/00561/html/latin.htm

Kávé mellé 6.

Olvasom, hogy 60 éves a Barbie. Nekem sosem volt, pedig lehetett volna. Volt viszont járóbabám, igéző szemmel, hosszú szőke hajjal, apu hozta Moszkvából. Sokáig babáztam, fésültem, öltöztettem, csinosítottam a babáimat. Felnőttem, mire egyáltalán hallottam erről a furcsa-szép-csúnya-aránytalan és mindenféle jelzővel illetett babáról. A lányom nagyon szeretett volna egyet, de csak utánzatot tudtunk venni. Igéző szemével, szőke hajával, karcsú derekával, nagy melleivel és persze a hajlítható végtagjaival a bababirodalom hercegnője lett Kleovin. Sokáig babázott vele a lányom, fésülte, öltöztette, csinosította. Mindig jól nézett ki, mert az apró kezek naponta friss frizurát fésültek, új ruhákat varrtak neki. Hol hercegnővé változott, hol óvó nénivé, hol riporterré, hol boltossá, hol anyukává és még ki tudja, kivé-mivé. Mert a Barbie-val is – bármennyi vita is veszi körül – nagyon jól lehet babázni: fésülni, öltöztetni, szerepbe helyezni. Boldog születésnapot Barbie!