Rozália, de messze vagy!

Mindig is jártunk kirándulni. Kinéztünk egy útvonalat, felkerekedtünk gyerekestől kutyástól, és mentünk. Legtöbbet a Vértesben, a Börzsönyben, a Velencei hegységben és Budai hegyekben jártunk, néhányszor a Mátrában és a Pilisben. Voltak kedvenc helyeink is, ahová vissza-visszamentünk.A gyerekeket egészen kicsiként háti hordozóban vittük, és háromévesen már mindegyikük rutinos kiránduló volt. Ahogy nőttek, elkoptak mellőlünk.Felnőttként kezdik újra felfedezni a kirándulás szépségét. A középső fiúnk előbb megy az osztrák Alpokba, mint a tengerpartra. Mi pedig új ösvényre léptünk.

Talán kellett egy cél, egy nagy kihívás, amibe közösen vághatunk bele megint, mint annak idején egyetemistaként a családalapításba.   

A kék útvonalát sokszor érintettük, de hogy végigjárjuk, mostanáig nem merült fel bennünk.
Megvettem az igazolófüzeteket, és az első adandó alkalommal irány a kék. A legközelebbi szakasszal kezdtük, a 14-essel Hűvösvölgytől a Rozália téglagyárig. 14, 2 kilométer, négy és fél óra menetidő, ideális –gondoltuk. Ismerős terep, ennyit simán bírni fogunk. Csak az okozott némi fejtörést, hogyan jutunk vissza a kocsihoz Hűvösvölgybe.
A kéktúra legtöbb szakaszának végpontjához van tömegközlekedési csatlakozás, de mi kocsival megyünk, mert visszük a két kutyát is, és így kényelmesebb az utazás. Ez viszont kicsit megbonyolítja a túrázást,mert egy-egy szakasz végétől még vissza kell mennünk valahogy az autóhoz.

Az első alkalommal megtanultuk, hogy a tervezés mennyire fontos. Belőni, hogy bírjuk-e a távot. Nálunk, hogy én bírom-e.

Húsz kilométert menni terepen, több száz méteres szintkülönbségekkel, nem ugyanaz, mint ugyanennyit sétaúton megtenni. És nagy a különbség tíz-tizenkét kilométeres kiránduláshoz képest is. A húsz kilométerre fel kell készülni testben, lélekben, felszereléssel.

A Budai hegyek hangulata sajátos. Nem túl vadregényes, bár vannak nagyon szép részei, főleg ahonnan rálátni a városra vagy a távolabbi hegyekre. Helyenként számomra kicsit városierdő-szerű, főleg a sok kiránduló miatt.

A szakasz látnivalói:

  • Ördögárok – Korábbi neve Kovácsi-patak. Valaha Buda legfontosabb vízfolyása volt. A Nagykovácsi-medencében ered, a Hűvösvölgyön, a Városmajoron és a Tabánon keresztül torkollik a Dunába. Az Ördögárok elnevezést az 1837-es kiöntése után kapta. A 19. század közepén a Húvösvölgyi úti Akadémiától a Dunáig tartó szakaszát befedték, mivel veszélyesen meredek volt a partja, vize pedig erősen szennyezett a tabániak (rácvárosiak) által beleengedett szennyvizek miatt. A kivezető nyílása az Erzsébet-híd budai hídfőjétől északra látható.
  • Hármashatárhegyi reptér – Hétvégente vitorlázórepülősök népesítik be. Most éppen nem voltak kint. Életem egyik legnagyobb kalandja volt, amikor egyszer arra kirándultunk, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem, nem visznek-e fel egy körre. És felvittek! A nagyobbik fiam óvodás volt, ő is jöhetett az ölemben ülve.
  • Mátyás király vadaskertjének emlékműve – A mai hármashatárhegyi reptér környéke valaha királyi birtok volt. A Budakeszi erdőt is magában foglalta Mátyás király híres körbekerített, négy kilométer átmérőjű vadaskertje,vadászkastéllyal, pompás vadakkal. A legenda szerint Mátyás egyszer innen üldözött egy gyönyörű szarvast egészen a Tabánig. 
  • Guckler Károly kilátópont – A Hármashatárhegy tetején álló modern kilátóból csodálatos a panoráma a városra. Tiszta időben a Mátráig is ellátni. A kilátó a 19. századi erdőmesterről kapta a nevét, akinek a tűzifának kivágott budai erdők újratelepítése köszönhető.
  • Hármashatárhegyi légvédelmi lőállások – A második világháborúban innen védték a fővárost a légitámadásoktól. A kilátópont az egyik háborús bunker alapjaira épült, de a közelében megmaradt néhány betonlőállás.

A Rozália téglagyár a külső Bécsi út mellett, némi túlzással a semmi közepén van, nem különösebben szép helyen.

Mire odaértünk, egyértelművé vált, hogy nekem bőven elég volt a megtett tizennégy és fél kilométer. Ennyire voltam kalibrálva.

És ekkor már egyáltalán nem tűnt semmiségnek a röpke nyolc kilométeres visszaút, hiába találtuk ki olyan jól még indulás előtt. Miközben a kerítés tövében ülve a szendvicsünket majszolgattuk, azt számolgattuk, hogy hányóra alatt járnám meg busszal Hűvösvölgyig, és vissza kocsival. Nem igazán tetszett ez a megoldás, ahogy az sem, hogy a férjem a kutyákkal visszagyalogol, én meg buszozok. Kínomban felötlött bennem, hogy hívni kéne egy taxit. És ez a vicces ötlet átbillentett a holtponton. Menjünk vissza együtt gyalog!

Hajtott a lelkesedés, mégis a huszadik kilométer körül elöntött a kétségbeesés, hogy most már tényleg nem bírok tovább menni. Még csak a hármashatárhegyi reptér fölött jártunk, esteledett, és hátravolt még néhány kilométer, úgyhogy muszáj volt. A reptér melletti pihenőhelynél kidőltem. Már szürkült. Nem érdekelt, feküdtem egy padon, és arra gondoltam, itt alszunk. A férjem szelíd noszogatására végül persze nekiindultam az utolsó nemtudomhány kilométernek.  Sötétedésrea kocsihoz értünk.

Máig büszkén nézegetem azt a négy pecsétet. Egyszer még vissza kell mennünk a Rozália téglagyárhoz, hogy a Dobogókőig tartó majd huszonhárom kilométeres szakasz is meglegyen.

De az már gyerekjáték lesz.

Te visszadátumoznád magad?

A reggeli hírekben egy holland férfiról beszélnek, aki bírósághoz fordult a születési dátumának megváltoztatásáért. A 69 éves, hétgyerekes pasi 49 évessé szeretné visszadátumozni magát. Azt mondja azért,mert ez felel meg a biológiai korának, és így jobbak lennének az esélyei a társkereső oldalakon.  

fotó: pixaby

Erről eszembe jut, amikor egyszer a próbafülkében álltam. Szemben és kétoldalt tükör. Mintha az elvarázsolt kastélyba léptem volna be. Majdnem nekimegyek az egyiknek. Elvakít a fény. Néhány másodperc kell, hogy hozzászokjon a szemem. Alapos vizsgálatnak vetem alá a testemet. Ritkán nézegetem magam hátulról. Most elidőzöm kicsit a látványnál. Felülről lefelé aprólékosan végigpásztázok magamon. A vállamat finoman hátratekerem, ahogy jógán szoktuk, a mellkasomat előretolva kihúzom magam. Most egyenes a hátam. Nem tudom sokáig tartani ezt a pózt. A szemem végigsiklik a gerincoszlopomon. Előreejtem kicsit a vállamat. Ez a most a hétköznapi hátam. A fenekem feszes. A narancsbőr rontja kissé a látványt. Régen nem volt narancsbőröm. A miniszoknyát visszateszem a vállfára. A testhez simuló felsőt is.

Már nem minden áll jól, ami régen. Egy sötétkék,hajszálcsíkos biznisznadrág és egy laza felső marad. Jól érzem bennük magam. És ha jobban belegondolok, a mostani bőrömben is.

Kihúzom magam, miközben idáig érek gondolatban. Én hány évvel dátumozhatnám vissza magam? Tízzel? Akkor papíron még csak negyven lennék, de ha hússzal, akkor csak harminc. Mennyi lehet a biológiai korom? Én kábé annyinak érzem magam, ahány éves vagyok, de biztosan kevesebbnek látszom, mert az idegenek általában meglepődnek, hogy három felnőtt gyerekem van. Ez jólesik. Nem is kell bíróságra mennem a visszadátumozáshoz.

Vajon a hollandnak jobb lesz, ha átírják a születési dátumát?

Egyszerűen karfiol

Semmi különös, gyorsan elkészül és  finom. A karfiol ezúttal a tányérunkon végezte.

Sajnos előfordul, hogy a kukában. Persze, mert a boltban még annyira kívánatos, de azonnal el kell készíteni, különben a vonzereje a napok múlásával vészesen csökken. 

Sajtos-tejfölös karfiol

A szuper párolókosaramban megpároltam, rózsáira szedtem, tepsibe tettem, és nyakon öntöttem reszelt sajttal és két tojással elkevert tejföllel.

Miért borítsd fel az életed?

Miért ne? Már a rómaiak is megmondták: a változatosság gyönyörködtet (Varietas delcetat). Ahogy körbenézek a szűkebb-tágabb ismerősi körömben, vagy belebotlok élettörténetekbe, mindenütt ott van az újratervezés. És úgy tűnik, ha egy ponton megváltoztatod az életedet, annak jó eséllyel az egyik lehetséges következménye, hogy fenekestül felfordul minden. De ne félj, mert ez a legjobb benne.

Néhány éve korán kelő lettem. Muszáj volt, negyvenöt évesen rászántam magam, hogy megtanulok vezetni, és mindig reggel hatra jött értem az oktató. Tél volt, még sötétben indultunk, de már világosban végeztünk. Hatalmas kaland volt. Hatvan óra egy kocsiban Zsuzsával, az oktatóval, aki végtelen türelemmel tanított; még akkor sem akadt ki, amikor belénk jött egy busz. Én eléggé. Ezért is lett hatvan óra a harmincból. Az autóvezetés miatt fél évig hetente kétszer reggel ötkor kellett kelnem. Annyira megszoktam, hogy megrögzött korán kelő lettem. És ez felborította az életemet.

Rendben, korán kelek, de mit kezdjek a plusz másfél órával? Csak nézzek ki a fejemből, facebookozzak, negyedórás forró zuhanyt vegyek, igyak meg három kávét, vagy vessem bele magam a házimunkába, hogy szabaddá tegyem a délutánomat?

Bevásároljak, megfőzzek, kimossak?  Mivel csak kilencre járok dolgozni, ezt is megtehetem,ha éppen úgy alakul. De az igazi változást nem ez jelentette: a felszabadult reggeleim felszabadulttá váltak: angolozom, jógázom, sétálok a kutyáinkkal,írok. Egyik sem kötelesség, hanem örömforrás, nem fáraszt, hanem feldob.Egy-egy nehéznek ígérkező nap előtt oldja a bennem lévő feszültséget.

Szóval azzal, hogy elkezdtem vezetni, az életemet is másik irányba kormányoztam.

Tüzes színek a tányéron

Forró november ide vagy oda, melengető finomságok kerültek az asztalra. Szeretek színes ebédet rittyenteni, és a garázsban talált kissé már fonnyadt almák ihletet adtak.  Ma tüzes színű köreteket készítettem a sült húshoz és sült halhoz.

Sült alma 

Kiválogattam a még ép almákat, és egy nagy tepsiben betoltam a sütőbe. Félóra elég is volt nekik.  

Sült édesburgonya

A sült édesburgonya isteni, egy kicsi olívaolajjal megkenve, sütőpapírra téve félóra alatt ropogósra sültek a kockák. Sózni csak a végén szabad! 

Répa-cékla saláta

A durvára reszelt sárgarépát és céklát csak összeforgattam, és egy kis pirított szezámmagolajjal meglocsoltam.